A triatlonos Mocsári Bence minden idők legjobb magyar paralimpiai eredményét szeretné elérni
2024. szeptember 01. 06:04
A 24 éves versenyző élete első paralimpiáján kiemelkedő eredményre készül, azzal együtt, hogy még mindig nem tudni: a paratriatlonisták úszhatnak-e majd a folyóban. Még az is előfordulhat, hogy az úszást teljesen törlik a programból, ami Bencének különösen rosszul jönne, hiszen ez a legerősebb száma.
2024. szeptember 01. 06:04
9 p
0
1
33
Mentés
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt
Mocsári Bence könyökízületi rendellenességgel született, így egészségügyi okokból is kezdett el úszni hatévesen, de az iskola kezdetekor fel kellett hagynia a sporttal. Hat évvel később,
a 2012-es londoni paralimpiai játékokat nézve döntötte el, hogy paralimpiai bajnok lesz.
Előbb visszatért az úszáshoz, majd 2018-ban triatlonozni kezdett. Még ebben az évben bronzérmet szerzett élete első paratriatlon Világkupáján. A 2019-es éve is rendkívül eredményes volt, így esélyes volt a tokiói paralimpiai kvóta megszerzésére is, azonban sérülések és megbetegedések hátráltatták a felkészülését, így végül lemaradt az egy évvel eltolt játékokról. Nem keseredett el, hiszen akkor még csak pár éve triatlonozott. Ezt bizonyítva a 2022-es, marosvásárhelyi duatlon-világbajnokságot meg is nyerte. 2023-ban a pontevedrai világbajnokságon épphogy lemaradt a dobogóról, a negyedik helyen ért célba. 2024-ben rögtön az első versenyén ezüstérmes lett, a devonporti világbajnokságon úgy tudta megszerezni a második helyet, hogy kerékpározás közben még a leesett láncot is vissza kellett tennie.
Befektetett energiája és munkája megtérült, hiszen amikor lezárult a kvalifikáció, a világranglista hatodik helyén állt, így alanyi jogon kivívta indulási jogát Párizsra.
„Brutálisan erős a mezőny!”
Közvetlenül a paralimpia előtt Bence csaknem két hónapot töltött magaslati edzőtáborban, az olasz Alpokban elképesztő mennyiségű munkát végzett, hogy a lehető legjobb formában állhasson rajthoz Párizsban – élete első paralimpiáján.
„Brutálisan erős ez a mezőny, szinte ugyanazt a tempót tudják az ellenfeleim, mint az ép versenyzők legjobbjai.
Én a fiatalabbak közé tartozom, ráadásul ez az első paralimpiám, úgyhogy részben tanulok, viszont ez nem azt jelenti, hogy nem szeretném kihozni magamból a maximumot. Világkupákon álltam már dobogón, jó lenne ezúttal is a pontszerző helyek valamelyikét megszerezni, és ezzel minden idők legjobb magyar triatlonos eredményével hazajönni”.
A 2022-ben az „Év Egyetemi Parasportolója” címmel kitüntetett triatlonista természetesen követte az épek olimpiai versenyét is, a százeres szurkolótábor és Párizs különleges belvárosának látványa rendkívül motiváló számára.
„Lehmann Csongorral és edző-édesapjával, Lehmann Tiborral beszélgettünk is az olimpia után. Elemeztünk, hogy mire kell figyelni az úszásnál, készülünk a macskaköves kerékpárospályára, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy milyen guminyomással megy az ember, próbálunk minden részletre figyelni”.
„A paraversenyzőket nem lehet beengedni olyan erős sodrású folyóba, mint az épeket”
A paratriatlonosok az olimpiai táv felét teljesítik, 750 méter úszás, 20 kilométer kerékpározás és 5 kilométer futás vár a mezőnyre. A helyszín Párizs belvárosa, ugyanúgy, ahogy egy hónappal ezelőtt az olimpián is. S az sem változott, hogy a szervezők továbbra is különös hangsúlyt fektetnek a Szajna szennyezettségének ellenőrzésére, hiszen a parasportolóknál különösen fontos nem csupán a megfelelő vízminőség, hiszen a folyó sodrására is kiemelten figyelni kell. Ezzel kapcsolatban több tényezőre is felhívja a figyelmet Bence edzője, Tóth Szilárd, aki egy-két kulisszatitokba is beavat minket.
„A paraversenyzőket nem lehet beengedni olyan erős sodrású folyóba, mint az épeket, hiszen
a súlyosabb sérültségi kategóriába tartozó sportolók egyszerűen nem tudnának felfelé haladni a folyóban.
Így a szervezők három forgatókönyvvel készülnek: az A-terv, hogy egy rendes körpályát jelölnek ki a Szajnában, de ehhez az kell, hogy tiszta legyen a víz és gyenge a sodrás. A B-terv szerint – ha tiszta a víz, de túl erős a sodrás – csak lefelé kell majd úszni, tehát feljebb viszik a rajtot az olimpiához képest. A C-terv pedig a duatlon, vagyis törlik az úszást, és marad a futás, illetve a kerékpár. Bence jó úszó, úgyhogy nagyon bízunk benne: az eredeti A-terv szerint zajlik majd a verseny!”
Az utolsó pillanatban dől el, hogy lesz-e úszás!
Teljesen új információ: az eredetileg hétfőre tervezett triatlonverseny vasárnap 12.20-kor rajtol, ugyanis Párizsban alaposan lehűlt az idő és folyamatosak az esőzések. A futást és a kerékpárt (csakúgy, mint az olimpián) a belvárosban rendezik meg, de az úszással kapcsolatban teljes a bizonytalanság. Eddig elfogadható volt a víz minősége és sodrása, a versenyzők edzeni is tudtak a Szajnában, de a beharangozott folyamatos esőzés köztudottan nem tesz jót a Szajna vízminőségének.
FRISSÍTÉS: A késő esti zivatar miatt az IPC Szervező Bizottsága szombat éjjel úgy döntött: mégis hétfőre halasztják a triatlonversenyt, amelyet ekkor már mindenképpen megrendeznek! Ha a Szajna vízminősége nem lesz megfelelő (ami biztató: vasárnap reggel óta szikrázó a napsütés Párizsban), akkor futás – kerékpár – futás kombóban rendezik meg versenyt...
Olimpia, labdarúgó Európa-bajnokság és persze, Szoboszlai Dominik minden mennyiségben – volt miből válogatni az óesztendő legnépszerűbb Mandiner-sporthírei között!
A birkózólegenda 77 évesen sem lassít: gyerekeket oktat, élménybeszámolókat tart. Mint meséli, súlyos autóbalesete is a jellemét formálta, ahogyan az apósával, Sinkovits Imrével folytatott, vasárnapi ebéd utáni beszélgetések is. Az életéről szóló könyv címe is sokatmondó: „Átmegyünk a falon”...
Már a nem mindennapi gyermekkor különleges jövőt ígért, amely bekövetkezett: klasszis öttusázónk 23 évesen teljesítette élete álmát, és egy csapásra nemzetközi ismertségre tett szert. Gulyás Michelle többek között azt is elárulta, hogy főhadnagyként és egykori szertornászként miként küzd majd meg az ORC-vel.
A sportvezető reméli, hogy legutóbbi kitüntetése nem egy életpálya lezárása, hiszen még rengeteg tennivalója akad. Személyes sikerének tartja, hogy Párizsban mindegyik magyar aranyéremért élőben szurkolhatott, és bízik benne, hogy a budapesti olimpia megrendezése nem csak egy álom marad. Interjúnk!
Májusban megismétlik a romániai elnökválasztást; Tamás Sándor a magyarellenes szélsőjobboldal megerősödésétől tart. Interjú a román mélyállamról, külső hatalmak befolyásáról, s arról, hogy miért törölték el az elnökválasztás eredményeit.
p
0
0
1
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 33 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!